nővényültetés a Bozóky téren
Kedves Testvérek!
Október 11-én délelőtt 118 felnőtt és 11 gyermek, (Felsőgödiek, Budapestiek, Alsógödiek, Sződiek, Dunakesziek,) „korra, nemre, vallásra tekintet nélkül” szorgoskodtak a növények ültetésén. A szervezők meleg teával és szendviccsel kedveskedtek a jelenlévőknek. Mindenki munkáját emléklappal köszöntük meg. Az elvégzett munka értéke (470 óra) a növényekkel együtt meghaladta a 2,2 mFt-ot.
Az elmúlt 90 évben még nem volt olyan esemény Felsőgödön, ami egyszerre egy célért közel 130 embert hozott volna össze társadalmi munkára, hogy a Bozóky tér szebb legyen.
Így méltóképpen ünnepelhetjük a templom felszentelésének 90. évfordulóját és 2015-re is készülve, FELSŐGÖD centenáriumát és Göd település fennállásának 760. évfordulóját!
Köszönetet mondok mindenkinek, aki személyesen vagy egyéb támogatással (adomány, sütemény, gyümölcs, felszolgálás) részt vett a közös munkában.
Ezúton is köszönöm a „csapat irányítók” (Hubayné dr. Horváth Nóra, Szabó Árpád, Novotny Orsolya, Debreceni Péter, Bakó Zsolt/Bakó Bernadett, Román János, Kovács Jenő) magas színvonalú munkáját.
A 2014. október 11.-i „Összefogás nap” képei az alábbi linkeken tekinthetők meg:
Honlap:
http://bozokyalapitvany.hu/gallery3/index.php/Boz-ky-t-r-rekonstrukci-ja
Facebook:
Szeretettel ajánlom mindenkinek!
Deo gratias!
Veres Mihály
Bozóky Gyula Alapítvány
kuratóriumi elnök